Egy- egy fontosabb veszteség alapjaiban tudja átformálni az életről, a másokról és az önmagunkról kialakított képet. A gyászfeldolgozás kapcsán legtöbbeknek a szakasz-elméletek jutnak eszükbe, amely a feldolgozást különböző, egymás után megjelenő szakaszokra bontja fel. Bár szinte mindannyiunk megéli a szakaszokban leírt lélektani állapotokat, mégis gyakran nyomásként jelenik meg, hogy “már hol kéne tartani” a veszteségfeldolgozás kapcsán. Részben ezt ellensúlyozva a modern gyászelméletek új szempontokat hoznak be a veszteségfeldolgozás céljai kapcsán, ami a gyakorlati munka során is megjelenhet.
Az egyik ilyen értékes modell a Folytonos kötődés modellje (Continuing Bonds), amely cáfolja azt a korábban kialakult nézetet, miszerint a sikeres gyászmunka célja az elhunytról való érzelmi leválás. A szerzők meglátása szerint a feldolgozás legfontosabb eleme, hogy egy internalizált, szimbolikus kapcsolat jöjjön létre az elhunyt és a gyászoló személy között. Ez a transzformált kapcsolat lehetővé teszi, hogy a gyászoló ne a fájdalmán keresztül kötődjön a szerettéhez, hanem hogy megtalálja az ő “helyét” a mindennapjaiban, a kapcsolataiban, a saját életútjában.
Eszerint az elhunyttal való kapcsolat folytonossága megmarad, bár különböző intenzitással van jelen és átalakul. Ebből a megközelítésből azt mondhatjuk, hogy a veszteségfeldolgozás célja, hogy a gyászoló személy olyan módon alakítsa át az elhunyt személlyel a belső kapcsolatát, amelyben nemcsak a fájdalmas élmények, hanem a pozitív, örömteli érzések is helyet kapnak.
Egy másik elgondolás, a Duális feldolgozási modellhez kapcsolódik (Dual Process Model), amely egy párhuzamos, dinamikusan oszcilláló mozgást feltételez a gyászoló belső világában. A szerzők szerint a veszteség feldolgozása során nagy intenzitással váltakozva van a jelen a veszteségre irányuló fókusz, másrészt a felépülésre irányuló fókusz. A gyásznak a regulációját egy dinamikus coping stratégia határozza meg, amely képessé teszi a személyt arra, hogy váltani tudjon a különböző érzelmi állapotok között. Emellett, a szerzők szerint léteznek olyan időszakok is, amikor a gyászolás átmenetileg szünetel, azaz a gyásszal járó fájdalom nincsen folyamatosan jelen. Ebből a megközelítésből azt mondhatjuk, hogy a veszteséggel való munka célja, hogy segítse abban a gyászolókat, hogy megtalálják azokat a helyzeteket, amikor megélhetik az emlékezéssel kapcsolatos nehéz érzéseket, hiányokat. Emellett azonban fontos abban is segíteni a gyászolót, hogy lehetőséget teremtsen arra is, hogy az élet felé forduljon, nehéz érzésektől mentesen megélhesse azokat a pillanatokat, kapcsolódásokat, amelyek valódi örömforrást jelentenek.
A pszichoterápiás munka során ezeket az elméleti elgondolásokat alapul véve közelítjük meg a veszteségfeldolgozás témáját, amely hozzásegítheti a klienst ahhoz, hogy egy árnyaltabb képet alakítson ki az életről és a halálról, értékrendszere formálódhasson, kapcsolatai mélyülhessenek.