Ahogy már Arisztotelész is leírta, az ember természeténél fogva társas lény és veleszületett, egyetemes hajlama van a társas kapcsolatok létrehozására és fenntartására[1].

Az evolúciós pszichológia szerint pedig a társas kapcsolatok keresése az emberi evolúció egyik legjelentősebb adaptációja[2]. A szociális kapcsolatok preferenciája azért alakulhatott ki és válhatott univerzálissá, mert az egyén túlélésének, szaporodásának és utódgondozásának sikerességét is jelentősen segítette. Így a társas csoportok egyrészt fizikai védelmet nyújtottak a környezeti viszontagságokkal, ragadozókkal vagy az ellenséges törzsekkel szemben, másrészt megkönnyítették a fennmaradáshoz létfontosságú erőforrásokhoz való hozzáférést (élelem, ivóvíz). Szintén fontos, hogy a társak információforrásként is szolgálhattak, az egymástól való tanulás lehetősége pedig szintén növelhette a várható élettartamot[3].

Talán nem ennyire szélsőséges formában, de ma is hasonló okok miatt fontos a közösségben levés: a valahova tartozás, az elfogadottság, a szeretve levés, a kapcsolódás élménye ugyanúgy megtart, és véd most is, mint régen, ezért még a legintrovertáltabbaknak is szüksége van néhányra.

Több kutatás is kimutatta, hogy a jelentékeny társak közelsége boldogsághormonokat és neurotranszmittereket szabadít fel (oxitocin, dopamin, endorfinok), ezáltal pozitív érzéseket okoz és növeli a mentális jóllétet. Ezzel ellentétben a társas távolság kellemetlen distressz érzéssel jár együtt.[4] Sőt, vannak, akik addig mennek, hogy az emberek csoportokhoz való tartozás iránti vágya olyan szintű erő, mint a fizikában a gravitáció vagy az elektromágnesesség[5].

Abraham Maslow híres piramisa is elemi szükségletként írja le a valahova tartozást: a harmadik szinten jön a fizikai szükségletek, és a biztonság után, alapvető és elengedhetetlen tehát az önmegvalósítás felé vezető úton[6].

Természetesen nem maradhat ki Alfred Adler sem, aki Freud tanítványaként innovatívan és a mesterrel jó néhány kérdésben szembe menve hozta be a közösségi-társadalmi dimenziót a mentális egészségbe. Közösségérzés koncepciója révén az általa „alapított” individuálpszichológia elsőként adott társadalomlélektani magyarázatot a személyiség irányulására. Adler számára a mentális rendellenességek lényegében kapcsolatzavarok, míg a közösségérzés központi szerepet játszik a teljes életstílus létrejöttében és kifejeződésében és minden életstílus jegyet dinamikusan befolyásol.[7] Nyilvánvaló tehát, hogy elengedhetetlen a mentális egészség szempontjából (is).

Ami a konkrét számokat illeti, a legtöbb gondolkodó szerint egy egészséges társadalomban egy egyén legalább 4-5 „kiscsoportnak” tagja a családon kívül[8]. Ilyen lehet például iskolai, munkatársi, vallási közösség, sportcsapat, vagy különböző egyesületek.

ÖNREFELXIÓS FELADAT

Elég egy lap és színes ceruzák, esetleg kavicsok, akár legó figurák is alkalmazhatók. Hasonlóan a szociális atom feladathoz, egy A4-es lap közepére helyezze el saját magát, majd a lapon ábrázolja a közösségeket, amelyekbe tartozik. Ha kész van, mélyedjen el egy kicsit az alkotásban. Egy-egy megjelenített közösséghez nagyjából hány ember tartozik? Önnek ezek közül hánnyal van kapcsolata? Milyen érzések töltik el, ahogy rá néz? Elégedett azzal, ahogy kinéz, vagy van Önben hiányérzet? Körülveszik ezek a közösségek vagy valamiért egy oldalra koncentrálódnak? Van olyan közösség, amit közelebb szeretne tudni magához? És van esetleg olyan, amit távolabb? Vagy jobb lenne, ha nem is került volna a lapra? Kifelejtett esetleg valamit? És végül, ha esetleg hiányérzete van, milyen irányba indulna és milyen erőfeszítéseket tenne a bővítésért?