A tudatállapot a tudatnak azt a szintjét fejezi ki, ahonnan érzékelünk, az a beállítódás, ami összekapcsolja a belső megéléseinket a külvilágból származó behatásokkal. 

Három fő, természetes tudatállapotot különítünk el: ébrenlétet, álmodást és álomtalan mélyalvást.

Ébrenlétben vagy más néven racionális éber tudatban töltjük mindennapjainkat, amikor épp nem alszunk. Ilyenkor a figyelmünk a környezetünkre irányul, aktívan gondolkodunk, problémákat oldunk meg és tudatos (vagy legalábbis azt hisszük, hogy tudatos ) döntéseket hozunk.  Ebben a „szűk” tudatállapotban az elfojtott, tudattalan tartalmaink csak nagyon kevéssé hozzáférhetőek, kvázi robotpilóta üzemmódban működünk.

Ehhez képest az álmodás során a tudatunk már tágabb, álmainkban a tudattalanunk csodálatos világa mutathatja meg magát, mindezt anélkül, hogy tudatosan lennénk benne. Aki terápiás keretek között foglalkozik az álmaival és megkísérli megérteni őket, jelentős önismereti munkát végezhet. Enélkül az álmodás „csak” a psziché szellőzködésének tekinthető, személyiségváltozást nem eredményez. A három fő tudatállapot közül a harmadikban, az álomtalan mélyalvásban a legnagyobb a tudattágulás mértéke, a baj csak az, hogy az álmodáshoz hasonlóan, ebben sem vagyunk tudatosan jelen.

Mindezeken túl megélhetünk egyéb hétköznapi transzélményeket is, amik ugyancsak módosult tudatállapotnak tekinthetők. Ilyen létrejöhet ábrándozás, relaxáció, zenei élmények, közös éneklés, rítustáncok, maratonfutás stb. kapcsán. Átmeneti transzélményt idézhetnek elő az alkohol, illetve drogok is.

                          Tréningezett tudatállapotok és a módosult tudatállapot pszichoterápiás felhasználása

Az előző részben a három fő természetes tudatállapotról és egyéb, hétköznapi transzállapotokról írtam. Most a pszichoterápiában alkalmazott hipnózisról és a tréningezett tudatállapotokról olvashatnak.

A pszichoterápiában a racionális éber tudat és az álom tudat között lévő módosult tudatállapoti szintet használjuk (szimbólikus szint). Az itt beinduló ún. katatím képáramlás pontosan olyan, mint mikor az álomban áramlanak a képek, nincs közte különbség. Az analógiás szint a szimbolikusnál is tágabb tudatot jelent: az álmodó tudat és az álomtalan mélyalvás szintje között van. Ezt már ritkábban tudjuk elérni, de egyáltalán nem lehetetlen. 

A terápiás körülmények között létrejövő módosult tudatállapot óriási kincsestára és haszna abban rejlik, hogy a páciens a terapeuta segítségével tudatos tud lenni bennük, ezáltal lehetőség nyílik a tudattalanba száműzött tartalmakkal történő hatékony munkára, vagyis a felismerésre, szembenézésre és átdolgozásra.

És akkor itt vannak még a tréningezett vagy kimunkált tudatállapotok. Ilyen pl. a meditáció és a jóga. A kulcs: a gyakorlás. Napi szinten, éveken, évtizedeken át. Az eredmény: állandósuló, stabilizálódó, kontrolláltan előidézhető módosult tudatállapot, melyben egyre tudatosabbá válik a gyakorló és ezáltal jelentős személyiségfejlődésen mehet keresztül.

Ezek alapján megérthető, hogy mi az óriási különbség a pszichoterápiában vagy a meditáció során átélt módosult tudatállapot és a kémiai szerek (alkohol, drog) által előidézett transzélmények között: míg az előbbieknél az állapot stabilitása és a benne való tudatos jelenlét a személyiség fejlődéséhez vezet, míg a kémiai szerek esetében a tudatmódosulás villódzó, instabil, az egyén nem tudatos benne, így személyiségfejlődésre nem használható, és előbb-utóbb függőség kialakulásához vezet.