A kötődés végigkíséri életünket a méhen belüli időszaktól kezdve halálunkig. Születésünket követően az érintés szerves részét képezi a kötődésnek. Neurobiológiai szempontból ilyenkor oxitocin termelődik az anyukában. Meglepő módon az oxitocin kiáramlás a központi idegrendszerben dopamin termelődést okoz a jutalmazó központban. A szülők ezáltál a gondoskodásban örömüket lelik, a csecsemő pedig biztonságot él át a gondozói kapcsolatban. Későbbiekben amikor a csecsemő veszélyt érez és nem érzi magát biztonságban, hangos és fájdalmas sírással közvetíti ezt a környezet irányába.
Ezekben a korai interakciókban a szülők magukhoz ölelik a csecsemőjüket és érintéssel, ringatással, akár a babának az érzéseinek megértésével és szavakba öltésével segítik e lelki viharok elcsendesítését. A csecsemőnek fontos tudása keletkezik ilyenkor a környezetéről. A szüleim képesek engem megnyugtatni, segítenek az érzelmeim lecsillapításában és szabályozásában. Ha máskor is megijedek, akkor számíthatok rájuk. Ha a szülők képesek ezt az érzelmi szabályozást elég jól végezni és a gyermekük érzelmi igényeit sokszor kielégíteni és megérteni, akkor a gyermekben az ősbizalom kialakul. Azt fogja megélni, hogy a másokban megbízhat.
Ha későbbiekben akár számára ismeretlen szituációban elbizonytalanodik, megijed, félelmet érez, akkor bátran mer majd a másoktól segítséget kérni és bátran mer másokra támaszkodni. Képes mások megnyugtató szavait elfogadni, ezáltal érzelmi viharai könnyen elcsitulnak. Az ilyen típusú emberek biztonságosan kötődnek. Jellemző rájuk, hogy könnyen barátkoznak, alapvetően jót feltételeznek a másikról. Rugalmasak a kapcsolati helyzetekben és nem félnek az intimitástól. Stresszes helyzet esetén segítséget kérnek és könnyen lecsillapodnak, ha negatív érzések elárasztják őket.
Ha szülő és a csecsemő illeszkedése kevésbé sikeres, akkor az bizonytalan kötődést eredményezhet. A kötődést „idegen helyzet” teszttel vizsgálták, melyet Mary Ainsworth dolgozott ki. Az idegen helyzet alapján különböző kötődési kategóriákba sorolták a 2 éves gyermekeket reakcióik alapján, melyek felnőttkorban is fennmaradhatnak, mint kötődési stílus.
A szorongó/ellenálló kötődési stílusra jellemző, hogy szüleik irányában haragot és sértődöttséget is táplálhatnak. Intim kapcsolataikat nem kielégítőnek élik meg. Úgy érzik gyakran, hogy párjuk nem figyel rájuk eléggé. Stresszes helyzetben érzelmileg könnyen elárasztódnak. Ilyenkor odamennek a másikhoz segítségért, azonban annak az élményében, hogy a másik úgysem tud megnyugtatni és akár még tovább ronthat is a helyzetén. Gyakran félnek attól, hogy a párjuk el fogja őket hagyni vagy nem szeretik őket eléggé és bizalmatlanok a párjuk hűségében is.
Az elkerülő kötődési stílusra az jellemző, hogy alapvetően leértékelik a másikat és a kapcsolat fontosságát is. Nehezükre esik az intimitás és az intim kapcsolat félelmet kelt bennük. Stressz esetén az önállóságukra támaszkodnak. Elutasítják és kerülik a környezet támogatását. Magukra akarnak támaszkodni nehéz helyzetekben.
Kaotikus/dezorganizált kötődés a szexuálisan, fizikálisan és verbálisan bántalmazott, súlyosan traumatizált embertársainkra jellemző. A legsúlyosabb trauma: a kötődési trauma. Az elsődleges gondozóktól (szülők, nevelő szülők) alapvetően biztonságot kellene, hogy megtapasztaljuk kisgyermekként. Azonban bántalmazások során a biztonságot nyújtó személy egyszerre a fenyegetés forrása is. Ilyenkor a kötődési stratégia kaotikussá válik és az illető az intim kapcsolataiban könnyen összezavarodik, erős érzelmeket, szorongásokat, lefagyásokat is megtapasztalhat.
A cikk olvasója saját kötődési stílusán elgondolkodhat, ha következő kérdésekbe beleereszti magát:
– Stressz, szorongás, vagy fenyegetettség érzés, érzelmi diszstressz esetén hogyan reagálok? Tudok másra támaszkodni?
-Meg tudok nyugodni a másiktól? Elutasítom vagy elfogadom a segítségét? Meg tudok bízni a másik útmutatásában? Esetleg leértékelem ilyenkor a másikat és magamra próbálok támaszkodni?
-Félek állandóan attól, hogy a partnerem nem szeret? Félek állandóan attól, hogy a párom el fog hagyni? Tudom támogatni a partnerem, ha rossz kedvű?
-Félek-e kimutatni az érzéseimet? Fontosabb- e nekem a függetlenségem, mint a kapcsolatom? Nehézséget okoz-e nekem, hogy szükségleteimet és vágyaimat kimutassam?
(Dr. Kaiser Jonathan pszichiáter szakorvos írása)