Selye János 1930-as években vezette be a „stressz” fogalmát az orvostudományba, miután megfigyelte, hogy az emberek bizonyos külső és belső hatásokra hasonlóan reagálnak testileg és pszichológiailag. Általánosságban, amikor „stresszről” hallunk, hajlamosak vagyunk azt negatívan értelmezni. A szó jelentéséhez gyakran valami „nehéz, megterhelő és fáradalmas” tevékenység vagy élmény kötődik.

Egy új, nehéz helyzettel való megküzdéshez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz szükséges képesség minden ember és kontextus szempontjából különböző. Ezek a helyzetek gyakran stresszel járnak – legyenek azok ismert vizsga- vagy teljesítményhelyzetek, vagy egy új környezetbe való beilleszkedés – ami arra késztet minket, hogy megoldjuk, amit az élet elénk tár. Amikor az adott nehézség nem haladja meg saját, belső eszköztárunkból kialakult alkalmazkodó képességünket, a stressz pozitív hatását, az „eustresszt” éljük meg. Az „eustressz” gyakran javítja teljesítményünket, segíti koncentrációnkat egy számunkra örömteli, kihívást jelentő helyzetben. Problémát akkor tapasztalunk, amikor saját alkalmazkodási képességünket a fennálló nehézség meghaladja. Ennek hatására „diszstresszt” élünk meg, ami teljesítményünket rontja, szorongást, kimerültséget okoz, hosszú távú fennállása pedig testi és pszichés megbetegedéssel járhatnak.

Az életünket folyamatosan újabb és újabb teljesítményhelyzetek váltogatják így a stressz már igen fiatal korban megjelenik, majd kísér minket növekedésünk során. Ennek érdekében a stresszkezeléshez szükséges eszköztár fejlesztését és bővítését érdemes korán elkezdeni, hiszen a gyermekkori tapasztalatok nagyban meghatározzák a későbbi módszereinket is.

Gyermekkorban gyakran meséken vagy játékon keresztül tudjuk megtanítani azokat az eszközöket, amelyek segíthetik a gyermekeket a stresszel való megküzdésben. Az érzelmek felismerésének és megnevezésének képessége is nagyban segíti később a megterhelő és kevésbé megterhelő események elkülönítését. Mindezeket nagyban segíthetik olyan kreatív eszközök, mint az „érzelemhőmérő” (ami érzelmeinket vizuális módon képes megjeleníteni és skálázni) vagy különböző érzelmeket tanító kártyák játékos használata. Később, serdülő és kamaszkorban a naplóírás, a pozitív önmegerősítés megtanulása és a relaxáció (pl. nyugodt hely elképzelése, megnyugtató zene hallgatása, légzéstechnikák) segíthetnek. Fontos ismerni, hogy mi az a tevékenység vagy tárgy, ami képes megnyugtatni a gyermeket vagy serdülőt. Gyakran egy nehéz helyzettel való megküzdéshez elég egy, a gyermek által kedvelt kabala is.

Összességében maga a „stressz” nem egy negatív akadály, amit minden áron le kell küzdeni, hiszen gyakran ennek segítségével vagyunk képesek fejlődni és előre lépni. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy képesek legyünk segítséget kérni, ha magunkon vagy családtagjainkon észleljük, hogy a stressz mértéke meghaladja az alkalmazkodási képességünket.

Az alábbi írás Tóth Ákos kollégánktól származik – várjuk jelentkezésüket hozzá bizalommal!