A veszteség és a gyász az élet természetes része, azonban megélni nagyon nehéz és beszélni róla esetenként még nehezebb. Ennek oka, hogy a veszteségeket megélők – legyen szó akár haláleseti, kapcsolati vagy munkahelyi veszteségről – szerteágazó gyászreakciókat tapasztalhatnak önmagukon, melyeket nem csak érzelmi, hanem viselkedéses, fizikai, kognitív és spirituális síkon is átélnek.

Pontosan emiatt a gyászolók olykor megkérdőjelezhetik, hogy a gyászuk normálisnak számít-e vagy sem.  Ráadásul a mára elhíresült és kissé félreértelmezett Kübler-Ross féle gyász szakasz elmélet (tagadás, düh, alkudozás, bánat és elfogadás) egy olyan keretrendszert ad az érintettek számára, amely gyakran nem állja meg a helyét, ezáltal további félelmet és kétséget vált ki a gyászolóban az élményeivel kapcsolatosan. 

Ma már az is tudott, hogy a gyász definiálása közel sem olyan egyszerű, mint ahogy azt egykor hitték. A legáltalánosabban talán úgy érdemes fogalmazni, hogy a gyász egy természetes, ám nehéz és a legtöbb esetben fájdalommal teli folyamat, amely során a veszteségre adott reakciók igen sokfélék lehetnek.

Ezen is továbbmenve számos olyan egyéb befolyásoló faktor van, amely némiképp módosíthatja az „elvárt” gyász reakciókat. Ilyen tényező például magának a gyászolónak a neme. Ennek kapcsán fontos megkülönböztetni az instrumentális és az intuitív gyászt. Az instrumentális gyász inkább egy kognitív beállítottságú feldolgozási forma, ahol a cselekvéses ügyek rendezése a hangsúlyos. Ezzel szemben az intuitív gyász során az érzelmek megélése kap központi szerepet. 

Előbbi inkább a férfiakra, míg utóbbi a nőkre jellemző.  Az is megfigyelhető, hogy a kritikus első évben a nők több distresszt tapasztalnak és a pszichológiai és társas alkalmazkodásuk is gyengébb a férfiakénál. Azonban a férfiak számára a felépülés tovább tart és bár nem akkora mértékű, de az ő esetükben is egyértelmű stressz szint emelkedés tapasztalható, mely ráadásul lassabban húzódik vissza a normális tartományba. 

Ennek oka leginkább a társadalmi berendezkedésünkbe ágyazott, mivel a nyugati kultúrában jellemzően a férfiakkal szemben elvárt az erős érzelmi kontroll, míg a nők esetében pont, hogy az érzések kifejezése az elfogadott magatartásmód még gyász esetében is. Emiatt nem ritkán a gyászolók női és férfi tagjai között feszültségek alakulhatnak ki. A nők jellemzően hiányolják a férfiak érzelmi megnyilvánulásait, és félreértelmezve a helyzetet, úgy tűnhet, hogy a férfiaknak nem fáj a veszteség. Holott a helyzet az, hogy férfiak is megélik a veszteség fájdalmait, azonban ennek kimutatására jóval kevesebb eszközük van.

Következtetésképp az ilyen megterhelt helyzetekben kiemelt jelentősége van annak, hogy a két nem tagjai ezekben a nehéz időszakokban tudjanak megértéssel fordulni egymás felé, nem mérlegre téve a megélt szenvedéseket, mivel a másik fél gyásza saját cipőből nem felmérhető. 

Azt is fontos azért kiemelni, hogy bár a nem befolyásolója, de nem meghatározója a gyásznak, hiszen a személyiségbeli különbségek, a veszteség formája és az elveszített személy életünkben betöltött szerepe mind további módosító tényezők. 

Tehát valójában a gyász egy univerzálisan egyedi megélés, s minden kétség ellenére jellemzően igaz az, hogy az átélt folyamat normális.

 

(Hollik Lea pszichológus, gyásztanácsadó írása)