Mindenkivel előfordult már, hogy félelem hatására a légzése szaporább lett, izmai megfeszültek, és a szíve hevesen kalapált. Enne

k oka lehetett egy autós balesetveszély, egy váratlan iskolai dolgozat, szerelmi csalódás vagy munkahelyi figyelmeztetés. Ilyenkor szervezetünk „alarmállapottal” reagál a veszélyre. Gyakran azonban feszültnek és idegesnek érezzük magunkat anélkül, hogy pontosan tudnánk, mi váltja ki a feszültséget. Ezt a körvonalazatlan fenyegetésérzetet szorongásnak nevezzük, amely a félelemhez hasonló fiziológiai reakciókkal jár, például szapora légzéssel, izomfeszültséggel és verejtékezéssel.

Mi a szorongás?

Hajlamosak vagyunk stresszt és fenyegetettséget átélni olyan helyzetekben, ami változást vagy alkalmazkodást igényel. A stressz két fő részből áll: magából a kiváltó tényezőből (stresszor), valamint az erre adott egyéni reakcióból. Stresszforrást jelenthetnek hétköznapi kellemetlenségek, nagyobb életesemények, tartós problémák vagy traumatikus események. Az ezekre adott reakciónk nagyban függ attól, hogy hogyan értékeljük a helyzetet: először eldöntjük, hogy veszélyes-e számunkra, majd felmérjük, hogy rendelkezünk-e elegendő erőforrással a megküzdéshez. Ha úgy érezzük, hogy képesek vagyunk kezelni a helyzetet, általában rugalmasabban és kevesebb negatív következménnyel reagálunk. A stresszreakciókat nemcsak a helyzet jellege, hanem korábbi tapasztalataink, készségeink, énképünk, társas támogatásunk és biológiai adottságaink is alakítják. A fenyegető helyzetekre adott egyik alapvető reakció a félelem, amely testi (pl. gyors szívverés), érzelmi és gondolkodásbeli változásokkal jár. Erős félelem esetén torzulhat az észlelésünk, túlbecsülhetjük a veszélyt, és nehezebben tudunk tisztán gondolkodni. A szorongás egy jövőorientált érzelmi állapot, amely a lehetséges, közelgő negatív eseményekre való felkészüléssel jár, a félelem pedig egy riasztó reakció a jelenbeli vagy közvetlenül fenyegető (valódi vagy vélt) veszélyre.

A félelem és a szorongás testi reakcióiért a vegetatív idegrendszer felel, amely a belső szervek akarattól független működését (pl. szívverés, légzés, vérnyomás) szabályozza. Ha egy helyzetet veszélyesnek ítélünk, az agy aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ami beindítja a „küzdj vagy menekülj” reakciót. Amikor a veszély elmúlik, a paraszimpatikus idegrendszer segít visszaállítani a szervezet nyugalmi állapotát. A stresszreakciókban fontos szerepe van az endokrin rendszernek is: stressz esetén a vegetatív idegrendszer a mellékveséket kortizol kiválasztására készteti, amely hat a test működésére és az agyra, többek között az érzelmi emlékezésben szerepet játszó hippokampuszra.

Az emberek eltérően élik meg a szorongást: különböznek a testi reakcióik, valamint az általános szorongásszintjük is. Ez utóbbit vonásszorongásnak nevezzük, amely tartós személyiségjellemző, és részben korai tapasztalatokhoz vagy veleszületett különbségekhez köthető. Emellett abban is eltérünk, hogy milyen helyzeteket élünk meg fenyegetőnek, ezt állapotszorongásnak hívjuk. Fontos, hogy a mindennapi szorongás és félelem eltér a szorongásos zavarokban megjelenő, túlzott, gyakori és nehezen kontrollálható reakcióktól.

Szorongás szerepe és fajtái

Bár a félelem és a szorongás kellemetlen érzések, fontos adaptív szerepük van az életünk során: felkészítenek a veszélyhelyzetekre, óvatosabbá tesznek, motiválnak a feladatok elvégzésére, és segítik a kapcsolataink ápolását vagy a munkahelyi teljesítményünket. Vannak azonban, akik folyamatosan olyan erős félelmet és szorongást élnek át, hogy az akadályozza mindennapi életüket. Náluk a diszkomfort érzése túl mély, túl gyakori, hosszú ideig tart, és akár apró, látszólag jelentéktelen ingerek is kiválthatják. Ezeknél az személyeknél szorongásos zavarról beszélünk.

A szorongásos zavaroknak több típusát különböztetjük meg:

• Generalizált szorongás: általánosan fennálló túlzott aggodalom vagy szorongás.
• Szeparációs szorongás zavar: túlzott félelem a kötődési személyektől való elválástól, amely fejlődési szempontból nem elfogadható.
• Szelektív mutizmus: meghatározott társas helyzetekben nem képes az érintett beszélni annak ellenére, hogy más helyzetekben képes erre.
• Specifikus fóbia: azonnali félelem vagy szorongás egy specifikus tárggyal vagy helyzettel kapcsolatban, pl. bizonyos állat, magasság, injekció stb.
• Szociális szorongás zavar: azonnali félelem vagy szorongás olyan társas helyzetekben, ahol az érintett mások figyelmében részesül.
• Pánikzavar: visszatérő pánikrohamok kísérik az érintettet, mely során intenzív félelmet él át, illetve több fizikai tünet kíséri, pl. izzadás, szívdobogás, légszomj, hányinger, halálfélelem stb.
• Agorafóbia: azonnali félelem vagy szorongás specifikus helyzetek kapcsán (tömegközlekedés, nyílt helyen való tartózkodás, zárt helyen aló tartózkodás, sorban állás vagy tömegben tartózkodás, egyedül tartózkodás az otthonon kívül). A félelem vagy szorongás oka, hogy pánikszerű tünetek jelentkezhetnek ezekben a helyzetekben, vagy nehéz menekülni a helyzetből.
• Szer/gyógyszer kiváltotta szorongásos zavar

Miért alakul ki a szorongás?

Az különböző pszichológiai irányzatok eltérő magyarázatokkal szolgálnak a generalizált szorongás hátterét illetően.

A szociokulturális megközelítés szerint a generalizált szorongás elsősorban azoknál alakul ki, akik valódi, fenyegető társadalmi nyomásnak vagy nehéz helyzeteknek vannak kitéve.

Sigmund Freud volt az első, aki pszichodinamikus szempontból magyarázta a generalizált szorongást. Három típust különített el:

• reális szorongás, amikor valódi külső veszély áll fenn,
• neurotikus szorongás, amikor a környezet gátolja az ösztöneink kifejezését,
• morális szorongás, amikor az ösztönökhöz bűntudat és büntetéstől való félelem társul.

Freud szerint az elfogadhatatlannak tartott késztetéseket énvédő mechanizmusok tartják kordában. Generalizált szorongás akkor alakulhat ki, ha ezek a mechanizmusok stressz hatására meggyengülnek, vagy ha valaki már eleve magas szorongásszinttel rendelkezik, például a korai, büntető nevelési tapasztalatok miatt. A mai pszichodinamikus elméletek részben módosítják Freud nézeteit, de abban egyetértenek, hogy a szorongás gyakran a korai szülő-gyermek kapcsolat problémáira vezethető vissza. Egyes megközelítések szerint a túl szigorú vagy túlvédő nevelés tartós félelmekhez vezethet (pl. elutasítástól való félelem). Más elméletek a biztonságos, támogató kapcsolat hiányát hangsúlyozzák, ami sérülékeny énérzethez és későbbi, stressz hatására felerősödő szorongáshoz vezethet.

A humanisztikus és egzisztencialista megközelítések szerint a generalizált szorongás akkor alakul ki, amikor nem vagyunk őszinték önmagunkhoz, és nem tudjuk elfogadni saját valódi énünket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfojtani vagy torzítani a gondolatainkat, érzéseinket és viselkedésünket. A szorongás ebben a felfogásban egyfajta védekezés következménye, ugyanakkor akadályozza a személyes fejlődést és azt, hogy kibontakoztassuk önmagunkat.

A kognitív elméletek szerint a generalizált szorongás fő oka a maladaptív, irracionális gondolkodási minták jelenléte. Albert Ellis úgy vélte, hogy sok ember olyan alaphiedelmeket alakít ki, amelyek torzítják az események értelmezését és túlzott érzelmi reakciókhoz vezetnek. Ilyen például az a hit, hogy mindenkinek szeretnie kell minket, hogy a dolgoknak mindig jól kell alakulniuk, vagy hogy állandóan résen kell lenni a veszélyekkel szemben. Ezekkel a hiedelmekkel még a hétköznapi helyzetek is fenyegetőnek tűnhetnek, ami túlzott szorongást vált ki, és idővel általánossá válhat. Aaron Beck elmélete szerint a szorongó emberek alapfeltevése az, hogy a világ tele van veszéllyel. Emiatt hajlamosak minden bizonytalan helyzetet kockázatosnak látni, bizalmatlanok, és folyamatosan a legrosszabbra készülnek. Ezek a hiedelmek automatikus, szorongáskeltő gondolatokat indítanak el (pl. „kudarcot vallok”, „kinevetnek”), amelyek fenntartják a szorongást. Kutatások is alátámasztják, hogy az ilyen maladaptív gondolkodási sémák jelentős szerepet játszanak a szorongás kialakulásában.

A biológiai megközelítés szerint a generalizált szorongás hátterében elsősorban idegrendszeri és biokémiai tényezők állnak, ezért a kezelés is ezek befolyásolására irányul. Ebben fontos áttörést hozott a benzodiazepinek felfedezése, amelyek hatékonyan csökkentik a szorongást. Ezek a gyógyszerek az agy bizonyos területein (főként az érzelmek szabályozásában szerepet játszó rendszerekben) hatnak, és kapcsolatban állnak a GABA nevű ingerületátvivő anyaggal. A GABA az idegrendszer „gátló” működéséért felel: csökkenti az idegsejtek aktivitását, így segít mérsékelni az izgalmi állapotot és a szorongást. Normál esetben a szervezetben van egy visszacsatoló rendszer: a fokozott izgalmi állapot (pl. félelem) után a GABA lecsökkenti az idegrendszeri aktivitást, így a szorongás is enyhül. Generalizált szorongás esetén azonban ez a szabályozás nem működik megfelelően. Ennek oka lehet például alacsony GABA-szint, kevés vagy nem megfelelően működő receptor, illetve olyan agyi anyagok jelenléte, amelyek gátolják a GABA hatását. Összességében tehát a biológiai elmélet szerint a szorongás a „fékező” idegrendszeri mechanizmusok zavarából ered.

 Mit lehet tenni a szorongás ellen?

A humanisztikus megközelítésen belül Carl Rogers magyarázata szerint a generalizált szorongás gyökere az, hogy gyermekkorban nem kapunk feltétel nélküli elfogadást a fontos személyektől. A kliensközpontú terápia célja ezért az, hogy empátiával és feltétel nélküli elfogadással biztonságos közeget teremtsen, amelyben a kliens jobban megértheti önmagát, és elfogadóbb viszonyt alakíthat ki saját érzései és szükségletei iránt.

Az egzisztencialista megközelítés szerint a generalizált szorongás az emberi lét alapvető korlátaiból, szabadságából, felelősségeiből és az élet végességének tudatából fakad. A szorongás csökkenthető, ha vállaljuk felelősségünket, aktívan alakítjuk életünket és elfogadjuk egyediségünket, ezzel szemben a társadalmi elvárásokhoz való „nem autentikus” igazodás felerősítheti azt. Az egzisztencialista terápiák célja, hogy a kliensek szembenézzenek ezekkel az alapvető kérdésekkel, és megtalálják saját életük értelmét és irányát.

A kognitív terápiák a generalizált szorongás kezelésében két fő irányt követnek. Az egyik célja a maladaptív gondolkodási minták megváltoztatása, a másik a stresszel való hatékony megküzdés fejlesztése. Az első megközelítés Albert Ellis és Aaron Beck elméleteire épül. A kognitív terápia során a terapeuta segít felismerni a kliens irracionális hiedelmeit és automatikus, szorongást keltő gondolatait, majd reálisabb értelmezésekkel helyettesíteni azokat. Ennek része a gondolatok megkérdőjelezése és gyakorlása, például házi feladatok segítségével annak érdekében, hogy a kliens kevésbé érzékelje fenyegetőnek a hétköznapi helyzeteket. A másik irány a megküzdés fejlesztésére fókuszál. Donald Meichenbaum stresszoltás-tréningje során a kliens megtanulja felismerni és átalakítani a szorongást keltő belső monológját. Helyettük tudatos, támogató „énállításokat” alkalmaz különböző helyzetekben (előtte, közben és utána), amelyek segítik a stressz kezelését és a sikeres megküzdést. A kognitív viselkedésterápia (Cognitive Behavioral Therapy, CBT) széles körben kutatott és bizonyítékokon alapuló módszer a generalizált szorongás kezelésére. Kifejezetten a gondolatokra, a fizikai tünetekre és a viselkedésformákra összpontosít, ideértve a generalizált szorongásra jellemző túlzott felkészülést, tervezést és elkerülést is. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, ACT) szintén hatékonynak bizonyult szorongásos zavarok kezelésében. Ez egy olyan pszichoterápiás módszer, amely segít felismerni a gondolatok és érzések közötti kapcsolatot és megérteni az érzéseinket anélkül, hogy meg akarnánk változtatni őket.

A generalizált szorongás biológiai szemléletű kezelése elsősorban szorongáscsökkentő gyógyszerek alkalmazásán alapul. Biológiai módszernek számítanak továbbá az izmok ellazítását célzó relaxációs tréningek és a biofeedback, amely során a kliensek megtanulják kontrollálni a szorongást kiváltó biológiai folyamatokat. A gyakorlatban a relaxációs tréning a legelterjedtebb: a terapeuta megtanítja a klienseket izmaik felismerésére, megfeszítésére és ellazítására, feltételezve, hogy a fizikai ellazulás pszichés nyugalommal is jár. Az ülések és a házi feladatok során a kliensek fokozatosan képesek lesznek a testük egyes izomcsoportjainak elkülönítésére és kontrolljára, végül az egész test átfogó relaxációjára.

Záró gondolatok

A szorongás az emberi működés természetes és sok szempontból hasznos része, amely segíti az alkalmazkodásunkat és túlélésünket. Ugyanakkor fontos felismernünk, hogy mikor válik túlzottá vagy megterhelővé, és mikor igényel tudatosabb odafigyelést vagy szakmai segítséget. A szorongás megértése lehetőséget ad arra, hogy hatékonyabban kezeljük azt. A különböző pszichológiai megközelítések és terápiás módszerek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyénre szabott módon találjuk meg az egyensúlyt, és olyan megküzdési stratégiákat alakítsunk ki, amelyek támogatják a mindennapi jóllétünket és a pszichés rugalmasságunkat.

Felhasznált irodalom:

American Psychiatric Association. (2014). DSM-5 referencia-kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz. Oriold és Társai Kiadó, Budapest.

Comer, R. J., Boross, O., Ehman, B., & Mirnics, Z. (2005). A lélek betegségei: pszichopatológia. Osiris.

Craske, M. G., Rauch, S. L., Ursano, R., Prenoveau, J., Pine, D. S., & Zinbarg, R. E. (2011). What is an anxiety disorder?. Focus, 9(3), 369-388.

Hayes, S. C., Levin, M. E., Plumb-Vilardaga, J., Villatte, J. L., & Pistorello, J. (2013). Acceptance and commitment therapy and contextual behavioral science: Examining the progress of a distinctive model of behavioral and cognitive therapy. Behavior therapy, 44(2), 180-198.