Kedves Látogató!

Bizonyára Ön is megtapasztalta már azt, hogy az élet dinamikus jellegéből adódóan mindig új és új kihívásokkal kell szembesülnünk, mivel azonban a fejlődés nem lineáris, mi sem vagyunk képesek mindig a legsikeresebb megküzdési módokat választani. Hiszek benne, hogy alapvetően mindannyian a fejlődés irányába mutatunk, de az utunkba álló gátló tényezők elhárításához olykor szükséges egy objektív szempár is. Én abban tudom Önt segíteni, hogy egy biztonságos és megtartó légkörben sorra vegyük azokat a szempontokat, amelyek megfontolása által aztán egy kiegyensúlyozottabb, önazonosabb és teljesebb életet tud élni, illetve meg tudja alkotni saját narratíváját. Az emberi működés egyszerre univerzális és egyedi, ami egyrészt megnyugtató, másrészt viszont feszültségkeltő, hiszen egyedül a mi felelősségünk felfedezni és kibontakoztatni a bennünk rejlő potenciált – ebben a kreatív, spontán, de konfliktusokkal és lemondásokkal teli folyamatban tudom én kísérni Önt. Kamaszokkal, fiatal felnőttekkel és felnőttekkel is szívesen dolgozom.

Irodalomterapeuta végzettséggel is rendelkezem a könyvekhez fűződő szenvedélyes kapcsolatomból adódóan. Az orosz realista írók – úgy, mint Dosztojevszkij vagy Gogol – analitikus lélekábrázolásának olvasásakor erősödött fel bennem először az a gondolat, amit Jeanette Winterson kitűnően megfogalmazott: „valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat” – a szövegen keresztül tehát nyelvet kaphatunk az elbeszélhetetlenre, hogy így átélhessük az egyetemesség felszabadító érzését.

Gyásztanácsadóként a legfontosabb alapvetésnek azt tartom, hogy minden gyász egyedi, akár egy személyen belül is, ennélfogva a gyászoló határozza meg a folyamat hosszát, tempóját és altémáit, hisz ő a saját gyászának tudója. Mivel azonban a veszteségfeldolgozás nem a környezettől elválasztva történik, az egyénre számos elvárás nehezedik; feladatomnak érzem azt is, hogy érvényesítsem, ha valaki nem szeretne megfelelni ezeknek az elvárásoknak, vagy épp más reakciót ad a veszteségre, mint ami a megszokott. Veszteségnek nem csupán a haláleset, de egy szakítás, esetleg a munkahely elvesztése, egy diagnózis vagy egy költözés is tekinthető. Ezek az élmények nagyon magányossá tehetik az embert, azonban ha van tér az érzelmek megosztására – legyen szó bűntudatról, haragról, fájdalomról vagy épp megkönnyebbülésről -, illetve azok átélésére, a személy sikeres gyászfeldolgozást tudhat maga mögött.